Adron
A M.A.G.U.S. Wiki wikiből
Az egyik legkevesebb hívővel, mégis az egyik legnagyobb hatalommal rendelkező entitáns. Bizonyítottan hatalommal rendelkezett a hetedkor előtt is, (Yneven is) ráadásul még a neve is azonos volt. A beavatottak szerint Anvaria egyik ősi istenéről van szó, aki ott is az Aquirok, démonigézők legnagyobb ellenfele volt, ősi ellenségük. Érdekessége, hogy igazából ő nem birodalmakat támogatott, hanem rendszereket. Tehát amikor sz anvariaiak és kyrek vívták egymással a pusztító háborújukat, akkor mégsem lett a kyrek ellenségévé. Sőt! Calowynnel kontinensén is "segített" rendet rakni, a sötétben meghúzódó káoszszekták legádázabb ellenségévé vált. Nem ellenezte (bár nrm is pártolta) Weilla őrült tervét, sőt az ötödkor végén, az Örök Háború előtt nem sokkal kiterjesztette (titokban, Weilla tudtával) befolyását Ynevre is. Hatodkor káoszjárta idejében az egyik leggyilkosabb ellensége lett a démonokkal szövetkező hatalmaknak. Így egyáltalán nem meglepő, hogy Weilla hívására azonnal a Rend és Biztonság új birodalmának egyik védelmezője lett. Bár "ritkán" avatkozik be Ynev történéseibe, (hívei útján), de azt azért tudni kell, hogy minden egyes megnyílvánulása fájdalmas érvágás a káosz és halál szolgáinak. Pyarronban a fény és a mágia urának tartják, ami igaz is, papjai egytől egyig kiváló mágiatudorok (mind elméletben, mint gyakorlatban). Azon kevesek közé tartoznak (persze csak azon papok, akik már bizonyítottak), akik egy aquirral találkozva lehet, hogy trófeával távoznak. Sokat tudnak az ősmágiáról (Od alapú mágia), és bizonyos fokig védekezni is képesek ellene. Másik nagy csoport, amivel örök (és felettébb eredményes) küzdelmet folytatnak, azok a démonikus ill. halál alapú mágiát (nekromancia) használó varázshasználók csoportja, ill. maguk a démonok. Sikereiket leginkább annak köszönhetik, hogy tisztába vannak mind a saját, mind ellenfeleik képességével, és ha kell, segítséget sem késlekednek kérni, sem a rendüktől, sem mástól. Szinte valamennyien kapcsolatban állnak az inkvizícióval, nemegyszer vezetik is azt.
Egyike lehet az Őrzőknek, akik a kilencek által támogatott (lehet, hogy létrehozott) entitánsok, akik az első kor hajnalától, az kilencedik kor alkonyáig jelen vannak (lesznek).
