Ynev térképe
"Satralis legnagyobb szárazulata; [...] az északfoki Bórogtól a déli jégmezők pereméig harmincötezer mérföld hosszúságban nyújtózik a szférák alatt. [...] Irhájának jól-rosszul behegedt sebeit manapság két beltenger, az északi Quironeia és a déli Galliomara hullámai rejtik – a tagoltság e sajátos szimmetriáját a két kontinensfél történelmében és kultúrájában megmutatkozó különbségek sem tudják elleplezni." (31-32. o.)
- Megjegyzés: A szócikkben szereplő adatok és idézetek forrása, hacsak másként nem jelezzük: Wayne Chapman: Ősi titkok láza, acélnak vihara. A címet nélkülöző oldalmegjelölések erre a kiadványra vonatkoznak.
Története[]
Ynev a korok előtti korban született; kialakulása a Nagyok és az Egy harcának tizenöt évezredes nyugalmi időszakára tehető, amelyet legalább ötvenötezer esztendő választ el a M.A.G.U.S. jelenkorának tekinthető hetedkortól. A később Oltalmazóként is ismert Egy "ekkor nyitotta meg az ég csatornáit, hogy az alázúduló vizek enyhítsék a [háborútól gyötört] bolygó lázát és heget vonjanak nyílt sebeire. A legmélyebb sebek a szférák eleven oszlopainak helyén tátongtak, és további ezredéveken át okádták a világ szívének hevét. A földrésznyi lávaömlenyekből kontinentális talapzatok, a forró pontjaikon felbuzgó olvadékból hegységek és hátságok születtek." (11., 28-29. o., továbbá Jan van den Boomen: Toron, 449. o., és Wayne Chapman: Tűnt napok aranya, élők dicsősége, 27. oldal, mely szerint a Nagyok távozása és Cranta felemelkedése között, melyet a Toron a P. e. 21. évezredre tesz, harminc évezred telt el – a P. sz. 4. évezredtől visszaszámolva így kapjuk a legalább ötvenötezer évnyi időtartamot.)
"A kontinensek óriása számos megpróbáltatást állt ki azóta, hogy a világ eleven oszlopainak kiszakadását kísérő lávaömlenyekből megszületett. Frissen megszilárdult tömbjét a [háború] két csúcspontja közt egymással versengve gyalulta-koptatta a víz és a jég, utóbb derékban választotta ketté a [Nagyok] szavára felgyűrődő Világgerinc." A harmadkor előtt egybefüggő földhidat alkotott az északi és a déli pólus között. Legnagyobb beltengere a másodkor fajháborúiban született (John J. Sherwood: Hőseposz, 310. o), s egykor hatalmas északi és déli hegyvidékeit, a Rerihet és a Kromarrát is darabokra szabdalták az évezredek. (31., 33-34., 43. o.)
Korok és korfordulók[]
Pusztító háborújuk után a Nagyok, vagy másként, "a Kilencek, akik féktelen haragjukban kis híján művük halálát okozták, nem ítélték magukat örökös vezeklésre, és ezzel Satralis számára is meghatározták a kezdet és a vég pillanatát. Az első napkeltét kilenc sorsfordulóval választották el az utolsótól; kilenc kor követi egymást és kilenc jóslatnak kell beteljesülnie, hogy újból megmutatkozzanak a mulandó lények előtt." (23. o.)
Első kor[]
"A Nagyok távozása utáni első korban [...] a Teremtés műve gazdátlan volt, és ellenállhatatlanul vonzotta a felsőbb szférák halált nem ismerő lényeit [...]; tőlük és általuk való a romlás, mely az ősnépek hírmondóit máig élteti. [...] Érdekszövetségek születtek és enyésztek el, mint homokban a zápor nyoma; az összecsapások győzteseire dicsőség, a vesztesekre – népeikkel egyetemben – pusztulás és feledés várt." (24-25. o.)
Másod- és harmadkor[]
"A másod- és harmadkor vad fajközi összecsapásai újabb hegekkel barázdálták Satralis ábrázatát. A Nagyok lábnyomából sarjadt Ófát égi pörölycsapás lángvihara emésztette el, gyökerei azonban tovább parázslottak a kontinens kérgében: a hamuszín világ, melyben az ősnépek maradéka háborúzott a sárkány- és elfszabású vándornépek szövetségével, száz nemzedéken át nem ismert fagyot. Aquí gyermekei, a rontás és fondorlat mesterei a százegyedik idejében hatalmat szereztek az éj sötétje felett, a napot azonban nem tudták kioltani, a fényében sem volt maradásuk: a korfordulón a föld és a vizek mélyére húzódtak a számosabb és szaporább fajzatok elől." (25. o.)
Negyedkor[]
"A negyedkor hajnalán tátották szájukat Ynevre ama karnális síkok, melyeknek urait a bírvágy az embernem délvidéki szálláscsinálóivá tette. [...] Nekik áldoztak Cranta istenkirályai, akik nagyobb területen uralkodtak minden azelőtt vagy azóta született embernél, a mulandóság ellenszerét azonban égen-földön hiába keresték [...] legyőzőik, a Calowynről érkezett hódítók nyelve azonban megőrizte és továbbadta emlékezetüket: „rontás” értelmű szava, a cràÿn a délvidéki nációk ajkán a Kos országának állandó jelzője, majd kontinensszerte rettegett neve lett." (26. o.)
Ötödkor[]
"Az emberi magaskultúra gyökerei az ötödkorig nyúlnak vissza. A Világgerinc északi oldalán a Cranta helyébe lépő Kyria hatalmasai, a délin a démonikus óbirodalom gerincét megroppantó gdon rabszolgák lámpás fői képviselték… de az elfek és a dzsennek is megtették érte a magukét Amhe-Ramun első manifesztációjának legyőzésével." (26-27. o.)
Hatodkor[]
"A hatodkor, a Kyria bukását követő káosz ideje, a hataloméhes és elvetemült fajzatoknak kedvezett. Olyan szerzetek bukkantak fel a szférák alatt, melyeket ezredévekkel korábban elfeledtek; olyan hasadékok és kapuk nyíltak meg, melyek rendeltetését senki nem ismerte. [...] A magaskultúra fénye a Világgerinc nyugati szegletében, a kyr menekültek alapította Godorában pislákolt tovább, de csakhamar ellángolt messze délkeleten is: a démonfejedelmek gdon rabszolgái kivívták szabadságukat, és a jégfolyamok hátán át északnak vándorolva létrehozták Godont, az emberfaj első magiokráciáját. Noha ideje ynevi mércén szűkre szabatott, Godon több jót és rosszat tett a világgal, mint a kyrek óta bárki, és hagyatékának jelentősége is csak az övékhez mérhető. Mire Krán elleni háborúja a hetedkor hajnalán vesztét okozta, a kóborlói által elvetett magvak már szárba szökkentek a délvidék televényén." (27-28. o.)
Hetedkor[]
"A Patrimónia ikerfiai, Pyarron és Shadon együtt nőttek fel, külön utakon járnak… de máig készek vállt vállnak vetve küzdeni mindazért, amit nemzőjük az emberfaj közös kincseként rájuk hagyott. A Világgerinc túloldalán [...] felvirágzott emberi kultúrák Északi Szövetsége Kyria önjelölt örökösével, Toronnal néz farkasszemet az ősidők delejes hatalmú lobogói alatt. Hogy vörös és fekete évezredes küzdelmének lesz-e győztese, olyan kérdés, amire a koronként változó arcú istenek sem tudják a választ." (28. o.)
Éghajlat és geográfia[]
"Mivel Satralisnak nincsenek állandó éghajlati övei, az ynevi hagyomány hét szélességi zónát különböztet meg az észak–déli hosszúság mentén. [...] A zónák többsége három évszakot ismer, évszak alatt azonban régiónként mást és mást értenek. A meleg itt a tikkasztó forróság, amott a langy szelek ideje; a hideg néhol csak talajmenti fagyot és szórványos havazást hoz, másutt csikorgó faggyal büntet és tartós jégkérget von az eleven vizekre. Az esős évszakot a Sheral mentén szűnni nem akaró felhőszakadás, az óceánok és tengerek mellékén zivatarfrontok gyürkőzése jellemzi. Ynev népessége korokon át a természeti szélsőségek tehetetlen szemlélője és áldozata volt, a mágia térnyerése azonban jelentősen mérsékelte sebezhetőségét. A hetedkor civilizációs centrumainak – azok kulcsfontosságú termőterületeit is ideértve – saját klímájuk van, melynek fenntartásáról és szükség szerinti módosításáról az érintett kultúrák varázshasználó rétegei közös erővel gondoskodnak. Alább a hét zónát és azok sajátságait vesszük sorra." (33-34. o.)
I. Rerihven és a Myeris-hátság[]
"Bórog vagy Beriquel szigete az idők kezdetén a Traidlan-hegység „öregapját”, Rerihet hordozó félszigetóriás északi nyúlványa volt – csak a harmadkorban választották le végképp Ynev testéről a rengések, melyeket az ősnépek földmélyi háborúja idézett elő. [...] Bórog déli partvidékének éghajlata zord; kövecses talajában csak szél- és sótűrő növények tudnak megkapaszkodni. A vidék napsütést sosem, hó helyett esőt is csak mutatóba lát. A legelszántabb és legjobban felszerelt emberi kolóniák sem húzzák itt egy-két évtizednél tovább.
A sziget parti hegyláncokon túli területeiről utazó élve még sosem tért meg… vagy ha mégis, nem sietett tapasztalatairól írásban számot adni. Hogy a hőforrásokban gazdag folyóvölgyek valamelyikében máig virágzik egy ősi, az yneviektől alapjaiban különböző emberi kultúra, nem egyéb regényes feltételezésnél, melyet Tarín híl időkből származó legendáriuma, a Mak Haroór is csak homályos utalásokkal támaszt alá." (34-35. o.)
"A Bórog és Ynev közt háborgó vizeket még a Pyarron szerinti III. évezred derekán is Tajtéktengerként emlegették az utóbbi lakói. Ma használatos elnevezése legendás merrán térképész és hajómester, Niles Daray emlékét őrzi [...] Ahol hajója hullámsírba veszett, Doran mágusai és a vanírok tudói messze tündöklő szirtet emeltek – a Nel Myert azóta emlegeti a köznyelv Daray fehér tengereként." (35-36. o.)
"A Fehér-tenger átszelését nem a méretei, hanem a természete teszi bajossá. Medre túl sekély ahhoz, hogy a kétfelől rázúduló, három hold mozgatta óceáni víztömegeket megzabolázza. A gerinctört Rerih düledékei felett hegynyi hullámokat korbácsol az orkán, alattomos örvényeket támasztanak az egymással gyürkőző áramlatok. A hajók útjába átláthatatlan, gyakorta átjárhatatlan torlaszokat emel a sodródó jég – jaj azoknak, akiket körbezár, de azok sem járnak jobban, akiket borjadzása a biztonságosnak vélt öblök valamelyikében ér: a pusztítást, amit a kinti szilánkok kezdtek, a gleccserek levedlett bőrének mérföldes szélességben áradó zúzaléka végzi be." (34-35. o.)
"A Fehér- és a Quiron-tenger közt elterülő Myeris-hátság hegyláncai – Rerih fiai és unokái – impozáns látványt nyújtanak hóhatár fölé nyúló csúcsaikkal, de a keleti horizonton ködlő Yian-Yiel komor fenségével egyikük sem vetekedhet. Északfölde legfiatalabb lánchegységének a crantai térképeken még nyomát sem látni: az ötödkor alkonyán gyűrte fel valamiféle erő, hogy áthatolhatatlan kő- és jégfalakkal válassza el a világtól Niare tiltott birodalmát.
A pusztító viharairól elhíresült Jindao-tengertől távolodva a szél megenyhül és északkeletire fordul, hogy a Grougamelya vonulatán át az ugoni pusztákig sodorja az óceáni áramlatok leheletét. Ezek az áramlatok korok óta hömpölyögnek délnek Ynev partjai mentén; a Sinemos-szorosban délkeletnek fordulnak, és a félszigetet megkerülve folytatják útjukat a Duaron-tengerig, ahol végleg beleolvadnak a hűvösebb víztömegekbe.
A Nyugati-óceán hasonló áramlatainak köszönheti legendásan enyhe teleit Riegar, és beláthatatlanságát a kontinens legnagyobb összefüggő lomboserdeje, az északnyugati vagy tanagrai vadon. Utóbbi csapadéka a Lorn folyó ágain és Anublien tóvidékén át keresi útját a tenger felé, melyet Ediomad röghegyeitől keletre, az aquirok és a toroni hatalmasok birodalmának mezsgyéjén ér el." (36-37. o.)
II. Tanagra és Felső-Kvirona[]
"A Quiron-tenger medencéjében jobbára enyhe a tél és csapadékos a nyár – az itt élőket bő termés, helyenként évi két aratás kárpótolja az aranyvörös ősz és a balzsamos tavasz hiányáért. Arra, hogy a Teremtés művének van egy másik, kevésbé nyájas ábrázata is, senkit nem kell figyelmeztetni: megteszik a Világgerinc idáig látszó ormai és a Sinemos-szoros felől be-betörő óceáni torzviharok.
A Quiron-medencétől délre elterülő Kwyn’Lior-hátság valaha sokkal magasabban feküdt – a geográfusok szerint egyetlen hatalmas fennsíkot alkotott Vinisilával, K’Harkaddal és a Tinolokkal, míg a Nagyok dühe szét nem darabolta. Folyóvölgyek szabdalta maradványai manapság tábla- és tanúhegyekként komorlanak a Quiron-tenger déli partvidéke és a Világgerinc északi lejtői közt. Messziről látható felületeiket írás- és bűvjelek kalligráfiája borítja. Az ötödkor óta csak a mintázatuk változik, a rendeltetésük nem: arra szolgálnak, hogy a vándorokat biztonságban céljukig vezessék.
Abaszisz feketeföldje híresen termékeny, a Hartalostól délkeletre húzódó Rossz Földeken azonban ismeretlen
fogalom a bőség: az ide visszaszorult szórványnépek a hajnalkor óta tengődnek a lusta folyamok és a kanyarulataikat követő karavánutak kegyelemkenyerén.
Az Onialon túl, a Sheral és a Keleti-óceán fölé boruló légtömegek ütközőzónájában gyakorta tombolnak vad viharok. A dzsadok hite szerint itt születnek a fellegek, és innen kelnek útra a szelek szárnyán, hogy a Teremtett világ minden zugába eljuttassák Dzsah, az Együttérző könnycseppjeit.
A Namenda-félsziget táblahegyek tagolta síkját a keleti barbárokként emlegetett lovas nomádok lakják. A J’Hapinla lejtőiről alázúduló folyók mentén és a K’Harkad ikerhegyeit övező erdőségekben egyaránt nagy számban élnek; portyázóikkal a Rossz Földek északkeleti pereme és a Nament-sivatag ötödkori földindulásból született sánca közt bárhol összeakadhat a balszerencsés utazó." (37-38. o.)
III. Sirenaya és Alsó-Kvirona[]
"A Nyugati-óceán meleg áramlatai Vinisilától a Sheral vonulatáig egyre erőteljesebben éreztetik hatásukat. Párát hordozó északnyugati és száraz déli szelek ütköznek meg a magasban, örvényükből bőven hull az
eső a Tinolok ormai körül burjánzó gonosz rengetegre, melyet a köznyelv a hatodkor óta Elátkozott vidéknek
nevez. [...]
A csapadékból bőven kijut a Rena-Tinol déli lejtői és a Nyugati-óceán közé ékelt alföldnek és a kalandozók városaként elhíresült Erionnak is. Nyáridőben csak a Godorai-tengernek címzett öböl enyhébb fuvallatai visznek enyhülést a falak rengetegébe. [...] Ynev-szerte emlegetik, hogy a női lélek sem lehet szeszélyesebb a godorai időjárásnál, és nem is túloznak. A nap bármely szakában háromszor-négyszer, olykor többször is változik; zivatarok jönnek, jégeső hull, ám alig pár órán belül ismét kitisztul az ég." (38-39. o.)
"A Sheral lejtőinek lombhullató erdeiben és feljebb, a fenyvesek végeláthatatlan birodalmában farkasfoga van a télnek: éjjelente csak az utazók legerősebbjei állják vacogás nélkül a csillagok dermesztő tekintetét." (39. o.)
"Ynev hipotetikus egyenlítője a Godorai-tengert a Duaron-tengerrel összekötő képzeletbeli egyenesen, délnyugat–északeleti irányban húzódik. A kontinenst felező [Sheral] déli lejtőiről alázúduló két nagy glecscserfolyam – a Shibara és a Kie-Lyron – oázisok sokaságát élteti a kelet és délkelet felé kígyózó ősi karavánutak mentén. Az előbbi a Ravanomarába torkollva húz természetes határvonalat Ibara és Gorvik szembenálló kultúrái közé, az utóbbi egészen a Gályák tengeréig kanyarog, hogy annak délnyugati szegletében terítse szét kétezer mérföld és húsz évszázad hordalékát." (39-40. o.)
IV. Artadrosa és a Világgerinc[]
"Az Ynevet a Nagyok háborúja óta kettéválasztó lánchegység gleccsereinek olvadéka bízvást elegendő volna ahhoz, hogy Namendától a Tara-Byr vonulatáig hullámzó tengerré változtassa Ibara pusztaságát. A Világgerincet azonban már születésekor vasmarokra kapta a fagy, és mint mondják, el sem ereszti, míg világ a világ. A siketítő csend és a csillagfény dermesztette, acélnál keményebb örökjég birodalmában csak a viharoknak nincs félnivalójuk: nekik jutott a kétes megtiszteltetés, hogy az idők végezetéig visszhangozzák a gyűlöletből fogant romlás kacaját.
A tél hosszú és kíméletlen, a tavasz kurta, a nyár csapadékos és hűvös a godorai Hágóvidéktől El Qusarma erdőségeinek északi pereméig. A délkeletnek hömpölygő Shibara itt ad találkát a kisebb folyamoknak, és mintegy választást kínál nekik: részévé válva folytatják útjukat a messzi Ravanomara felé, vagy nélküle hagyják maguk mögött a mitikus dzsenn kultúra bölcsőjét, hogy Dzsomkara szélkoptatta tanúhegyeinek karéjától keletre Ynev leghatalmasabb sivatagának homokjába vesszenek." (40-41. o.)
V. Ibara és Ravanor[]
"Taba El Ibara – dacolva a felette süvöltő szelekkel és a közhiedelemmel – nem olyan száraz és terméketlen, amilyennek első pillantásra gondolnánk. Abban, hogy e tájon kultúrák, mi több, magaskultúrák fejlődhettek ki, a legfontosabb szerepet a Shibara játszotta – a szent folyam, melyet a helyi hagyomány szerint Dzsah által halálra sújtott jégóriások olvadozó teste táplál. Völgyének termékeny földje milliók otthona, annak sötét sávján túl oázisok is csak elvétve akadnak. Dzsadföld legszebb ékkövének Abadana városát tartják, Ibara fedetlen kebelén azonban kámeának rémlik a legutolsó karavánszeráj is, ahol vizet és menedéket talál a megfáradt utazó.
A Hazema-gerinc és a kontinens keleti pereme közt második óceánként hullámzik a mélysivatag homokja; dűnéinek mintázatát át- meg átformálják, az idemerészkedők nyomait rendre eltörlik a könyörtelen szárazviharok. Ebben a pokolban Amhe-Ramun választott népén, a titkos városaik ölén sokasodó amundokon kívül csak az egykor itt burjánzó rengetegek lakóinak homoki elfekké lett hírmondói lépesek megmaradni. [...]
Ravanor partjain és szigettengerének szárazulatain hatodkori népek szórványai osztoznak a Shibara torkolatvidékéről alig két évezrede kiszorult dzsofurokkal. A sovány talaj, a szeszélyes áramlatok, az alattomos zátonyok és az óceáni viharok mellett az ittenieknek egymással is meggyűlik a bajuk: a települések háromnegyede kalózkodásból, a többi roncsfosztogatásból és orgazdaságból él.
A Ravanomara déli partvidékének lekoppadt röghegyeit lomboserdők borítják. Túlnan, ifjabb hegyláncoktól és mély folyamvölgyektől szabdaltan, a Gályák tengeréig húzódik Gorvik, a Kosfejű hitére tért shadoni szakadárok birodalma. [...] Az Areziola vonulatának déli oldalán az óceáni helyett enyhébb tengerei szelek fújnak, és telente is csak a legvénebbek érzik csontjaikban a keleti láthatáron ágáló havasok leheletét." (41-43. o.)
VI. Dorlamesa és Galliomara[]
"A kontinens második hatalmas hegylánca a Kráni Gyűrű, mely [...] valaha egyetlen, a Sherallal vetekedő méretű vonulatot alkotott Larmaronnal, Salumionnal és a Gályák tengerét délről határoló Tomúda Sharmuval és az Ynev keleti partvonaláig nyúló Salainossal." A korok előtti korban ez volt az Oltalmazó szent hegye, a Kromarra, amelyre a Nagyok olyan erővel sújtottak le, hogy a kontinens partvonala széttöredezett. (43., 14-15. o.)
"A Gyűrűből sugarasan széfutó hegyláncok mentén rövid a nyár és csikorgóan hideg a tél. Yllinor dombjain és a Dorlan völgyében sokkal enyhébb, az utóbbi torkolatában és a kermarán partvidéken pedig már közmondásosan kellemes az idő: Pyarron a rossz nyelvek szerint csak nyert azzal, hogy fővárosát kráni segítséggel a tengermellékre költöztette.
Shadon röghegyeire bőséges csapadékot zúdítanak az óceáni légáramok; aligha véletlen, hogy a korona az ezekről alázúduló folyamok, a Ren- és a Gon-Shadlek mentén jelölte ki a maga birtokait." (43-44. o.)
VII. Lasmosa, Kromarra, Oriana[]
"A Kráni-félszigettől délre, a Tysson-öböl hűs víztükrén túl a Délvidéket egykor borító lomboserdők lasmosai zárványa húzódik. Az azonos nevű öböl mellékének csalóka tavaszában a tyssoni elf királyság hírmondói élnek, és az utóbbi száz évben – az ő mércéjükön csupán tegnap óta – ylar szomszédaik segítségével dacolnak a Kos hatalmával.
Olyan küzdelem ez, mely korok óta folyik, és a helyi hagyomány szerint akkor fog véget érni, mikor a szél is Krán ellen fordul. Vagyis sohanapján: a Keleti-óceán felől érkező légtömegek a Holt-Kromarra (Déli Határ-hegység) roppant gleccserfolyamai felett változtatnak irányt, hogy metsző fuvallatokkal fájdítsák a vének csontját a nomádok lakta déli pusztaságtól a Shadont nyugatról határoló Orianis-öbölig. Az uralkodó szélirány változásához, ahogy errefelé mondják, az úmadarral egyidős ormoknak kellene ledőlniük.
Túlnan, a Keleti-óceán arcadói beszögellésétől Therosa öbléig ugyanolyan gyakori vendég a zivatar, mint Gorrano és Krigella földjén a szitáló dér; a shadoni korona legújabb szerzeménye, a Vihar-szorost vigyázó Triád-szigetcsoport köré a téli hónapokban súlyos szekerekkel is járható páncélt von a szél hízlalta jég.
A Határ-hegységtől délre az ismert világ pereméig húzódik Ynev egyetlen összefüggő jégsivataga. A kíméletlenül tűző nap, a dermesztő szelek és a semmiből támadó viharok birodalma ez, ahol csak legendákból ismert vadak és démonimádó törzsek tengetik napjaikat." Itt állt "a Fehér Éjszaka Tükreként ismert [szentély] is, ahol a Nagyok háborújában alulmaradt Egy, az embernem felemelője és oltalmazója, megszabadult a létezés terhétől." (44-45. o.)